Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományok ápolására. Ennek jegyében alsós fiú tanulóink minden évben, húsvét előtt meglocsolják a lányokat. Szerencsére az idén sem hervadtunk el.








Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományok ápolására. Ennek jegyében alsós fiú tanulóink minden évben, húsvét előtt meglocsolják a lányokat. Szerencsére az idén sem hervadtunk el.
A 2. évfolyam produkciója a kulturális gálán.
Felkészítők: Máthé Laura, Polónyi Katalin tanítók
Segítők : Tálasné Czenke Erika, Serbánné Csörgő Erzsébet tanítók
A Holdfény Mazsorett Csoport 2007-ben alakult a zagyvarékasi általános iskola tanulóiból. Kezdetben A Rékasi Kisdiákokért Alapítvány, jelenleg pedig a Rékasi Diáksport Egyesület fenntartásában működik a csoport. 5 korosztályban dolgoznak a lányok: óvoda, 1-2. osztály, 3-4. osztály, felső tagozat és középiskola. Heti 1 órában edzenek csoportos formában, külön próbálnak a szólisták és a miniformációk. A repertoárban botos és pomponos táncok szerepelnek. Az elkészült produkciókkal a lányok fellépéseket vállalnak iskolai, valamint zagyvarékasi rendezvényeken, emellett rendszeres résztvevői megyei és országos versenyeknek. A megmérettetéseken rendszeresen dobogós helyezéseket érnek el. Fontosnak tartják a közösségépítést. Ennek érdekében táborokat, tréningeket is tartanak a nyári szünetben. Mindenkit szeretettel várnak csoportjaikba! Felkészítőik: Máthé Laura és Polónyi Fanni
Először óvodás csoportuk mutatkozott be.
Ez a lelkes csapat immár második éve tanulja és őrzi a magyar népi kultúra táncos örökségét. Az oktatásukat két kiváló szakember, Nagy Bernadett és Sipos Balázs vezeti, akik a Tisza Tánc Együttes elismert oktatói és táncosai. Az ő szakértelmük és elhivatottságuk révén a gyerekek nemcsak technikai tudást szereznek, hanem a tánc szeretetét és a közösség erejét is megtapasztalhatják.
A műsor során gyermekjátékokat, polgári táncokat, valamint cinegés táncokat láthattunk előadásukban.
Orsós Mária iskolánk 2.b osztályos tanulója. Petőfi Sándor: Arany Lacinak című versét hallhattuk előadásában.
Felkészítője: Tálasné Czenke Erika
Kedves HAPPY-hét Résztvevők,
Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket, hogy részt vettek a 15. HAPPY-hét programjaiban. Az Önök áldozatos munkája és elhivatottsága szükséges ahhoz, hogy a kezdeményezés pozitív üzenete célba érjen.
Bízunk benne, hogy a honlapunkon elérhető segédletek, programelemek segítségükre lehettek és köszönjük a megküldött ötleteket is melyekkel jövőre tovább tudjuk színesíteni a palettát.
Külön szeretnénk megköszönni azt a különleges pillanatot, amikor több ezer gyermek emelte egyszerre poharát, kulacsát, ezzel is jelezve elkötelezettségüket az egészséges ivóvízfogyasztás mellett.
Ez a rekordkísérlet nemcsak egy izgalmas élmény, de egy közös emlék is marad.
Még egyszer köszönjük mindazt a fáradozást és lelkesedést amit a gyerekek egészséges szokásainak kialakításába fektetnek és reméljük, hogy a jövőben is együtt folytathatjuk ezt a közös munkát!
A rekordkísérlet eredményéről hamarosan beszámolunk!
Kérjük kövessék figyelemmel FB oldalunkat is, ahol posztolunk az Önök által beküldött képekből és természetesen az eredményről is!
Üdvözlettel,
Hajdú KatalinHAPPY-koordinátor Táplálkozástudományi Főosztály |
Kulturális gálánkat kétévente rendezzük meg. Ezen a délutánon fellépnek iskolai csoportjaink (mazsorett, néptánc, énekkar, zeneiskola), osztályaink és vendégfellépők is érkeznek. A bevételből a Szülői Szervezet az osztályokat fogja támogatni.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A pénteki napunk a víz jegyében telt. Tanulóink órákon is foglalkoztak a témával, majd egy 6 állomásos „vízi túrán” vettek részt, ahol beszélgettek a vízlábnyomról, a Föld vízkészletéről, az esőerdőkről, a folyóvizekről, a víz halmazállopatairól. Természetesen tanítóink mindezt rengeteg játékkal, játékos feladattal egészítették ki.
Rajzkiállítást is rendeztünk az alsós gyerekek képeiből.
Iskolánk vendégül látta Kőváriné Ivánfi Brigitta világbajnok szkanderezőt és csapatát. Mesélt nekünk a sportról, pályafutásáról. Bemutatót tartott tanítványaival, majd Iskolánk felső tagozatosai is kipróbálhatták magukat a szkander asztalnál. A házi bajnokság végén eredményhirdetésre is sor került.
Köszönjük, hogy itt voltak!