Határtalanul program – 2026

Kirándulás Erdély szívében, a rékasi iskola tanulóival

2026. május 04.-08. -a között a „Határtalanul” program keretében az általános iskola diákjaival erdélyi tanulmányi kiránduláson vettünk részt.

A kirándulásra 23 tanulót sikerült elvinni. A kísérő tanárok Polónyi László igazgató, Máthé Laura, és Bakó Krisztián pedagógusok voltak.

Az első napon, a hajnali indulást követő, több órás autóbusz út után, Királyhágón pihentünk meg. Erdély egyik kapujának tekintik, hiszen a busz parkolóból nyíló kilátás betekintést nyújtott arra a tájra, ami Erdély szívében várt minket.

A következő megállónk a Tordai-hasadék volt. A kijelölt túra ösvényen az 1250 méter hosszú szurdokvölgy felét bejártuk, miközben fejünk fölé 250-300 méter magas sziklák tornyosultak.

 A délutáni órákban, Farkaslakán Tamási Áron erdélyi származású író síremlékét tekintettük meg.

A nap utolsó programjaiként este fél nyolc körül megérkeztünk Gyimesközéplok Panzióba, ahol a szállás elfoglalása után finom vacsorát kaptunk.

Azoknak a tanulóknak, akiknek még volt energiája, tanári felügyelettel kipróbálhatták a Panzióban levő Spat-t is.   

A második napon az első állomásunk az 1848-49-es szabadságharc székely hősi halottainak emelt nyergestetői obeliszk volt, mellyel szemben, az út túloldalán, a hősök tömegsírja fölötti kopjafa-erdőhöz egy székelykapun keresztül lehetett bejutni. Itt is, akárcsak előző nap a Tamási Áron síremléknél, emlékszalagot helyeztünk el.

Kézdivásárhelyen a Gábor Áron emlékműnél álltunk meg, felelevenítve a neves székely ágyúöntő életének főbb mozzanatait.

Ez után két, híres Erdélyi tóhoz látogattunk el. A Mohos-tőzegláp a Csomád-hegység kráter maradványában fekszik 1050 méter magasságban. Felülete sűrű növényzettel, elsősorban tőzegmohaláppal benőtt. Szerencsére nem süllyedtünk bele, mivel a bemutató tanösvényt egy masszív pallósoron szakvezető irányításával lehetett bejárni. Elmentünk a Csomád-hegység másik kráter tavához, a még tiszta, nyílt víztükrű Szent Anna-tóhoz is.

A harmadik nap délelőttjén meglátogattuk testvér településünk, Gyimesközéplok helyi önkéntes tűzoltó egyesületét. Ezt követően elbuszoztunk a közeli Gyimesbükkre, ahol az ezeréves határon álló 30-as vasúti őrházból kialakított vasúttechnikai magángyűjteményt tekintettük meg. Majd újabb, rövid buszos utazást után, a Gyimesi Skanzenben a helyi építészet jellegzetességeit tanulmányozhattuk. Az aznapi kirándulást a Gyimesfelsőlokon levő bob pályán zártuk.

A negyedik napon a Hargita megye északkeleti részén látható, két lenyűgöző természeti értéket jártunk be. A Gyilkos-tó egy természetes torlasz-tó, amely 1837-ben egy közeli hegyről lecsúszó törmelék következtében keletkezett. A Békás-szoros pedig egy tektonikus eredetű, vadregényes szurdokvölgy, melyet számos, ezer méternél magasabb hegycsúcs szegélyez. Késő délután pedig a Csíki Búcsúnak is otthont adó Csíkszeredán sétáltunk. Ezen az estén szállásunkon, a Gyimesközéplok Panzióban a helyi általános iskola igazgatóját Rácz Árpádot egy másik szerepkörében is megismerhettük, mint a helyi Ordasok hagyományőrző társaság tagjaként, betekintést nyerhettünk általa és az társaság tagjai jó voltából a csángók hagyományos zenei és tánc kultúrájába, mely alkalomból néptánc műsorral kedveskedtek vendéglátóink.    

Az ötödik nap reggelén indultunk hazafelé. Útközben a megálltunk a korondi kirakodóvásáron, ahol mindenki megvehette az otthon maradottaknak a kirándulásról hozott ajándékát. A Tordai Sóbánya óriási tárnáit tekintettük meg.

Azt gondolom tartalmas öt napon vettünk részt, a gyimesközéploki vendéglátóinknak pedig külön köszönjük. Reméljük jövőre is nyerünk a pályázaton, és újabb gyermekcsapatot tudunk vinni erre a kulturális és természeti értékben gazdagon ellátott, határon túli magyarlakta vidékre!