TeSzedd!

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár nyolcadik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. Idèn iskolánk is csatlakozott a mozgalomhoz . 

2. iskolaelőkészítő foglalkozás

 

A második előkészítőn is teltház volt. Ezen a foglalkozáson az irányokat és a számlálást gyakoroltuk. A gyerekek kitartóan dolgoztak, a szülők pedig szorgalmasan segédkeztek.A mai órán 4 negyedikes tanuló dolgozott velünk: Békési Zsófia, Maródi Lara, Rácz Dávid, Zilahi Lajos.Legközelebb március 4-én találkozunk!Erika néni, Katika néni

3. Gyertyagyújtás

Iskolánk 3. gyertyájának meggyújtása  7.osztályosok műsorával kezdődött. A szép pillanatok megvalósításában közreműködött az énekkar is. Külön köszönet az Őszirózsa Nyugdíjas Klub három tagjának, akik maguk is részt vettek a műsorban, saját versük felolvasásával.

Lucázás

A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13., azaz Luca napja volt az év legrövidebb napja, melyhez számos népszokás, hagyomány fűződik. Ezek többsége az új  esztendőre vonatkozó mágikus eljárás, időjóslás, termésjóslás és szerelmi jóslás.

Iskolánkban hagyomány, hogy ezen a napon a harmadik osztályosok Luca napi versikéket kántálva, jó kívánságokat mondva végig járják a termeket. Köszönjük a luca napi búzát, a sok szerencsét kívánó versikét! 

Budapesti kirándulás

2018. 10. 24-én 30 tanulóval autóbusszal Budapestre utaztunk. A délelőttöt a Természettudományi Múzeumban töltöttük, ahol megismertük a Korallzátony élőlényeit.A tenger világa után a különféle kőzetek és ásványi anyagok ejtettek bennünket ámulatba.A legtöbb időt a különböző dinoszauruszok megismerésével töltöttük. Az ősemberek életét is megismerhettük, megfigyelhettük a mamutvadászatot is.A magyarországi élőhelyek bemutatásakor örömmel fedeztük fel a már ismert és kevésbé ismert élőlényeket.Végül Noé bárkájába is beszálltunk ahol megtekinthettük a különféle állatfajokat.

A tartalmas délelőtt után a Rudas étteremben ebédeltünk, majd a Kossuth téren megnéztük a Parlament épületét. Hazafelé megnéztük még a Hősök terét is.

Versenyen voltunk

A Szandaszőlősön megrendezésre került SNI, BTMN komplex csapatversenyen 12 induló közül tanulóink a 6. helyet szerezték meg. Résztvevők: Vízhányó Hanna, Zsákai Lolita 4.o., Tánczos Noémi 6.o., Menkó Lili 8.o. Felkészítő: Polónyi Katalin. Gratulálunk!