Tájház születésnapja-2022. október 1.

  1. október 5-én adtuk át a felújítást követően a Faluház-Tájházat. Minden évben ehhez az október
    eleji időponthoz közeli napon ünnepeljük meg a Tájház születésnapját. Most október elsején
    tartottuk meg ezt a rendezvényt. A korábbiaktól eltérően szerényebb körülmények között
    ünnepeltünk. Budapestről 47 fős csoport érkezett. Többségükben látássérültek, ezért a
    hagyományostól eltérő módon készültünk fogadásukra. Több tárgyat kitettünk, hogy tapintás útján
    tudják érzékelni vendégeink. Iskolánk nyolcadik „b” osztályos tanulóink verses-zenés műsort adtak
    elő, melyet látogatóink tapssal köszöntek meg. Az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület tagjai süteménnyel,
    üdítővel készültek a találkozóra. Köszönetemet fejezem ki az Egyesület vezetésének, a programban
    közreműködő segítőknek. Berta Bernadett, aki maga is látássérült, már többször tartott előadást
    iskolánk diákjainak. Most ismét elfogadta meghívásunkat, közös beszélgetésre, tapasztalatcserére a
    budapesti sorstársakkal. Sajnos az időjárás végig nagyon mostoha volt, zuhogott az eső. Ennek
    ellenére jó hangulatban telt a délelőtt a Tájházban, mely ebéd után a csoport számára a Római
    katolikus Templomban és a Kisszögben folytatódott. A visszajelzések alapján vendégeink is jól érezték
    magukat és reményeink szerint kellemes élményeket őriznek zagyvarékasi látogatásukról.
    Cinka István