A Szalajka-völgye és Szilvásvárad

Az egész osztály a múlt héten lázas izgalommal készült az őszi kirándulásra, köztük én is. Anya pénteken összekészítette a hátizsákomat, mert másnap egész napos elfoglaltsága volt.

Szombat reggel korán elment, ezért mama kísért ki a buszhoz. A megbeszéltek szerint én Gréti mellett ültem. Nagy integetéssel indultunk útnak. Rögtön előkerültek a táskákból – na, nem ám a szendvicsek-, hanem a nasik, cukrok, kekszek, csokik. Mindenki körbekínált mindenkit. Kb. két óra múlva értünk Szilvásváradra. Első uticélunk az erdei kisvasút megállója volt. A vonat indulásáig még volt annyi időnk, hogy ki lehetett próbálni az agyagozást. Sajnos engem nem választottak ki. Nemsokára megérkezett a kisvonat, amelyre nagy ricsajjal, egymást lökdösve feltolakodtunk. Végülis mindenkinek jutott ülőhely, kivéve Erzsike néniéket. A szerelvény nyitott volt, ezért szabad volt a kilátás a tájra. A vonat a hegyen a Szalajka patakkal párhuzamosan haladt felfelé. Ujjongva kiáltottunk fel, mikor megláttunk egy mókust, kismadarat. A vonatból látszódtak a pisztrángos medencék és a kanyargós patak is. Hamarosan elértük a végállomást. Miután kiszálltunk, elsétáltunk az Ősember barlangjához. Mindenki meglepődött, hogy milyen magasra is kell mászni. Nem volt könnyű a felfele út, de mindenki feljutott. A barlangban nagyon hideg volt és kellemetlen szag. Ott egy kicsit megpihentünk, gyűjtöttünk érdekes köveket, majd lassan elindultunk lefelé. Úgy gondoltam a lefelé út könnyebb lesz, mint a felfelé, de tévedtem. Lent a Szalajka patakból kiálló köveken ugráltunk. Érdekes volt így átkelni a patakon, pedig nem messze ettől a helytől ott volt a kis fahíd. És egyszer csak megpillantottuk a Fátyol vízesést is. Ez Magyarország legnagyobb vízesése. Sokat gyönyörködtem benne, pedig már kis koromban is láttam. Ezután lesétáltunk a hegyről. Meglátogattuk az erdei múzeumot, ahol egy tesztet kellett kitölteni. Réka, Gréti és én első helyezettek lettünk. Megajándékoztak bennünket egy naptárral, 70 db-os memória kártyával és kettő képeslappal. Utunk végén visszasétáltunk a buszhoz, és Keő Józsi fogott egy halat, Ádi meg egy békát, amit haza is hozott a zsebében. Nem tudom, hogy az anyukája örült-e neki? Hazafelé már mindenki fáradt volt, voltak, akik el is aludtak. Mi négyen, Csaba, Kevin Gréti és én végignevettük az utat.

Sötétben értünk haza, ahol meglepetés várt, mert nem mama, hanem anya jött ki elém. Otthon elmeséltem mindent és aztán úgy elaludtam, mint a bunda.

Köszönjük szépen a kirándulást!

Szabó Boglárka

4. b osztályos tanuló